Hol keres üzleti partnert a B2B ügyfeled? A válasz kézenfekvő: az interneten!

A B2B döntéshozók, vállalatvezetők, vezető beosztású marketingesek sem élnek búra alatt, úgyhogy ők is aktívan használják az internetet. Személyes célokra és üzletszerzésre egyaránt, így számodra is igencsak releváns a kérdés, hogy mi jellemzi a keresési szokásaikat? Gyakorlatilag ugyanaz, mint egy átlagos felhasználóét, de persze a fókusz azért némileg máshol van…

Szerencsénkre a Google eléggé megkönnyíti a dolgunkat, hiszen időről időre olyan hasznos tartalmakkal áll elő, amikből a vállalkozások tényleg sokat tanulhatnak. Remek példa erre egy korábbi cikkük (1) is, amiben a B2B marketing szektor változásaira és az organikus elérés fontosságára hívták fel a figyelmet. Hogy hogyan kapcsolódik ez a két terület, máris elmagyarázzuk.

Minden változik, így a B2B döntéshozói is

A fentebb hivatkozott tanulmány mutatott rá ugyanis arra, hogy az üzleti élet jelenlegi döntéshozói – tulajdonosok, vállalatvezetők, marketingesek – 46%-a már az Y-generációhoz tartozik. Nem mehetünk el szó nélkül emellett, hiszen ez az a generáció, amelyiknél elkezdődött a digitális forradalom, és az internethasználat, a digitalizáció az életük szerves részévé vált.

Ez viszont azt jelenti, hogy eljött az alkalmazkodás ideje, mert ez az aprócska digitális ugrás elég erőteljesen átalakította a preferenciáikat. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy akinek a kezében ott a kassza kulcsa, gyakorlatilag állandóan az online térben mozog, 89%-uk minden nap használja az internetet a munkájához.

BIX - SEO - Rating

Emiatt egyszerűen elkerülhetetlen, hogy mindez nyomot hagyjon a döntéshozatali metódusán: már ebben a generációban is megfigyelhető, hogy nagyobb mennyiségben fogyasztják a digitális tartalmakat (videókat, podcastokat, applikációkat, lelkesen próbálkoznak a chatbotokkal, és igen, a kereséshez sem a telefonkönyvet ütik fel elsősorban).

Másrészt a márkákhoz való viszonyuk is lazább lett, mint a korábbi generációknak. Például, ha egy projekthez keresnek külsős üzleti partnert vagy beszállítót, már nem célirányosan egy- egy brandre keresnek rá, ennél átfogóbb megközelítést alkalmaznak. 

Legalábbis 71%-uk egy általános, a kívánt terméket vagy szolgáltatást övező kereséssel indítja a felfedező útját, és a B2B szakemberek 90%-a legalább 12 keresést lefuttat, mire rákattint egy weboldalra . Nos, itt jön képbe a SEO és a vágyva vágyott organikus elérések.

Egyszerűnek tűnik a képlet: az organikus forgalom növelése a cél

Ahhoz ugyanis, hogy elérd az Y-generációs döntéshozók egyre népesebb táborát, gondoskodnod kell az online jelenléted keresőoptimalizálásáról (2) . Mindez rövid távon elég költségesnek tűnhet anyagi és a befektetett munka szempontjából nézve is, hosszú távon viszont megéri rászánni a kincset érő időt.

Ez egyébként egy igencsak komplex feladat, hiszen a korábbiakhoz képest több igényes, értékes, releváns tartalmat kell előállítanod ahhoz, hogy növekedjen az oldaladra mutató linkek száma, ami nagyobb forgalmat generál majd neked, illetve a Google találati listáján is előkelő helyekre rangsorolja a cégedet.

Így rangsoroltasd magad a legelőkelőbb helyekre

Persze ahhoz, hogy pozitívba forduljon a SEO-mérleg, bevethetsz olyan praktikákat, mint például a kulcsszókutatás, a linképítés, a videós és szöveges tartalomgyártás (blogoknál 500 szó alatt meg se állj), aktív közösségi média jelenlét, és bizalomnövelő, egyszersmind a szakértői státuszodat építő csalitermékek előállítása.

Külön figyelmet érdemelnek még egyébként az ügyfélvélemények is, amikkel a weboldaladon és a közösségi média felületeiden is tovább növelheted az organikus forgalmadat. Az Invesp tanulmánya 3 alapján legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy az értékeléseket nem hagyhatod ki a számításból:

a potenciális vásárlók 90%-a ugyanis elolvassa az ügyfélvéleményeket, ráadásul 88%-uk jobban bízik ezekben az értékelésekben, mint a személyes ajánlásokban, ami azért elég megdöbbentő tény, nem igaz?

Turbózd fel a SEO-dat, amennyire csak lehet: a BIX ezeket a kulcsfontosságú ügyfélvéleményeket minden hónapban összegyűjti neked!

Források:

(1) Think with Google; Kelsey Snyder – Pashmeena Hilal: The changing face of B2B marketing –
https://www.thinkwithgoogle.com/consumer-insights/the-changing-face-b2b-marketing/

(2) Searhc Engine Journal; Alexander Kesler: How to use B2B SEO to generate high-quality leads? –
https://www.searchenginejournal.com/how-to-use-b2b-seo-to-generate-high-quality-leads/229571/#close

(3) Invespro.com; Khalid Saleh: The importance of online customer reviews –
https://www.invespcro.com/blog/the-importance-of-online-customer-reviews-infographic/

Hogyan fejlessz hatékonyan ügyfél elégedettségi adatokból?

Kérj referenciát! Hangzik el szinte minden marketing konferencián, és tökéletesen igazuk van. 

Nálatok hogy megy a fejlesztés? Tudjátok, mihez kell nyúlni, vagy amiről éppen kiderült, hogy nem működik azt javítgatjátok, foltozgatjátok?

Kevés olyan cég van, akinek korlátlan erőforrása van fejlesztésekre, a többieknek fontos, hogy az erőforrásaikat jól használják fel.

A fejlesztésekről általában vezetők döntenek, éppen ezért óriási szükség van az ügyfél elégedettségi adatokból egy vezetői riportra, ami megmutatja, hogy hol lyukas a cipő.

Milyen a jó vezetői riport?

  • Rendszeresen jön: Ha egy riport évente egyszer érkezik meg, az is rendszeres, de ebben a gyors világban, biztosan nem elég. A havi vezetői riport tökéletesen képes megmutatni, hogy egy-egy fejlesztés elérte-e a kívánt hatást?
  • Következetes:  fontos, hogy rendszeresen ugyanazokat az adatokat figyeljük, abból tudunk ugyanis trendeket megállapítani.  Ha havonta más információkat kérünk be, nagyon nehéz következtetéseket levonni belőle.
  • Átlátható: Néhány fontos adat, és egy összegzés. Ma egy vezetőnek ennél többre nincs ideje. Ebből szeretné megállapítani, hogymerre tovább, ebből tud gyors döntést hozni.
  • Javasol: A direkt és származtatott adatokból legyen képes döntéselőkészítő információt adni. mutassa meg, hogy egy fejlesztésre költött euro hol térül meg a legjobban.

Ha tehát van egy RENDSZERES, KÖVETKEZETES, ÁTLÁTHTÓ és JAVASLATOKAT tartalmazó vezetői riportod, pontosan be tudod határolni, hol tudsz a leghatékonyabban fejleszteni, és nem egy végeláthatatlan foltozás lesz a céged fejlesztése.

5 ok, amiért folyamatosan mérned kell az ügyfeleid elégedettségét

Tényleg fontos mérni az ügyfelek elégedettségét, vagy csak mi gondoljuk így?

Kevés vezető van a világon, aki szeretné, ha elvándorolnak cége legjobb ügyfelei. Ez a probléma jelentős költségterheket ró a cégre, pedig rendkívül könnyen orvosolható.

A nagyobb, kiforrottabban működő cégek régen felismerték, hogy az ügyfél elégedettségi adatok folyamatos gyűjtése lehetővé teszi, hogy a cég fejlesztésre fordított erőforrásait hatékonyan, az ügyfelek igényének legjobban megfelelő módon használja fel.

Az elégedettséget mérni tehát nagyon fontos.

A BIX automatizált ügyfélelégedettség mérő rendszerét úgy fejlesztettük, hogy egy kis szolgáltató cégtől a nagy gyártó cég vezetőjéig, mindenkinek pontosan megmutassa, melyik az az ügyfél, aki épp távozni készül a cégtől, és melyik az a terület, amelynek a fejlesztése a legnagyobb hatással van a cég sikerére.

Íme 5 ok, amiért vezetőként folyamatosan mérned kell az ügyfeleid elégedettségét:

1.ok: Ha folyamatosan méred az ügyfeleid elégedettségét, csökkentheted az elvándorlás kockázatát.

Elégedettség mérés nélkül csak arról tudsz, aki nagyon elégedett vagy nagyon elégedetlen. Például, ha egy ügyfeled 10 es listán például 7esre értékeli magában az együttműködést ő általában nem panaszkodik, viszont ő az, akit az első konkurencia el fog vinni, neked pedig marad a kérdés és az új ügyfelek akvirálása, ami drága.

Ha tudod, hogy az ügyfeled nem maradéktalanul elégedett, de elégedetté teszed, a legjobb ajánlód, a leglojálisabb vevőd lesz, és ami a legfontosabb, veled marad.

2. ok: Ha tudod, mit gondolnak az ügyfeleid, hatékonyan használod fel a fejlesztési erőforrásaidat

Ahhoz, hogy előnybe kerülj a versenytársaidhoz képest, érdemes hatékonyan használni az erőforrásaidat.

Az ügyfélelégedettség mérésből pontosan kiderül például az, hogy az ügyfélszolgálatod kiváló, de az értékesítőid túl ígérnek.

Ha ezt tudod, gyorsan és egyszerűen tudod növelni az ügyfeleid elégedettségét, ha viszont nem, marad a tippelés ami köztudottan nem a leghatékonyabb fejlesztési stratégia.

3. ok: Az elégedett ügyfelek véleménye új LEADEKET szerez

Ha egy ügyfeled pozitívan nyilatkozik, csak egy lépés választ el attól, hogy ezt mindenkinek elmondja az internet segítségével. Ezek a nyilatkozatok aztán új ügyfeleket szereznek számodra.

4. ok: amit mérünk az nő

Ha folyamatosan méred az ügyfeleid elégedettségét, elkerülhetetlen, hogy növekedésnek induljon, hiszen a mérés tudatában a kollegák jobban oda fognak figyelni minden egyes ügyfélre.

Ha az elégedettség nő, több pénzt fognak nálad hagyni, ha pedig több pénzt hagynak nálad, javul a céged működése.

Mérd az ügyfeleid elégedettségét, és élvezd a sok elégedett ügyfelet.

5. ok: Behozhatatlan versenyelőny

Ha időben lépsz, egy olyan hosszútávú erőforrás kerül a kezedbe, amely nem csak pillanatnyilag ad lehetőséget a fejlődésre, hanem hosszútávon növeli a céged hatékonyságát és profitabilitását, hiszen minél előbb kezded gyűjteni az adatot, annál előbb lesz belőle használható üzleti információ, mely segíti a céged fejlődését, akár az ügyfél megtartás, akár az ügyfelek elkötelezése, akár a termék / szolgáltatás fejlesztés területén.

Ha pedig az elégedett ügyfél a cégkultúra központjává válik, nincs, aki le tud majd előzni.

Ez volt tehát az 5 ok, amiért mostantól folyamatosan mérned kell az ügyfeleid elégedettségét.

Neked melyik hozná a legnagyobb eredményt?

A BIX automatizált ügyfélelégedettség mérő rendszer segítségével ez a kérdés feleslegessé válik. Egyszerűen nem kell választanod.

Keresd kollegáinkat, és kérd a segítségüket, hogy még ma el tudd kezdeni a BIX használatát.